Kedves Kollégák! Kedves Barátaim!

Örömmel értesítjük, hogy 2019. április 04–06. között Kecskeméten ismét megrendezzük az
„Az Onkológia Határai – 2019.” címet viselő továbbképzésünket!

Az első két tanfolyam számos pozitív visszajelzést kapott. Emiatt a korábbiakban megfogalmazott célkitűzések mentén kívánjuk folytatni éves tanulmányi kirándulásunkat az Onkológia Határaira. Most is keresztezni szándékozunk azokat a tudományos határokat, melyek elválasztják az ismertet az ismeretlentől, az elméletet a gyakorlattól. Már megismert és új profi túravezetőink többször megjárták a tudomány csúcsait és megosztották tapasztalataikat érdeklődő hallgatóságukkal.

Célunk tehát, hogy a hallgatóságnak olyan új tudományos és gyakorlati ismereteket adjunk, amelyek segítenek tájékozódni a modern onkológia új eszközrendszerei között, vagy amelyek segítenek a hosszabb távú betegút-menedzsment megtervezésében.

Tanfolyamunkra hívjuk és várjuk azokat a Kollégákat, akik szakorvosként új ismeretekre vágynak vagy éppen még szakvizsga előtt állnak. Várjuk azokat, akik az onkológiának csak egy szegmensével foglalkoznak, hogy megértsék a többi területen dolgozók gondolkodását. Várjuk a társszakmák művelőit, akikkel a hétköznapokon is együtt dolgozunk, de mégsem találkozunk, csak egymás leleteit, véleményét olvassuk. Várjuk azokat, akik a diagnosztikával foglalkoznak, hogy megértsék a klinikusok szempontjait. Várjuk az alapkutatásban munkálkodókat, hogy lássák, milyen napi kérdéseket kell megoldaniuk a klinikusoknak. A klinikusokat pedig azért, hogy betegeik javára ötleteket meríthessenek az alapkutatás által nyújtott eredményekből és lehetőségekből.

Hisszük, hogy egymástól sokat lehet tanulni!

Üdvözlettel:

Dr. Horváth Zsolt
A Bács-Kiskun Megyei Kórház
Onkoradiológiai Központ vezetője